Barion Pixel

I, VÁSÁRLÓI TÁJÉKOZTATÓ – BEVEZETŐ

Kérünk mindenkit, amennyiben vásárlója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el jelen tájékoztató anyagunkat, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és magára kötelező érvényűnek tekinti.

Szerződő felek kijelentik, hogy a vásárlási szerződés teljesítése során egymással együttműködnek, a szükséges tájékoztatást egymásnak megadják, az esetleges vitás kérdésekben elsősorban békés úton történő megoldást részesítik előnyben.

A Vásárlói és Szolgáltatói jogok és kötelezettségek tekintetében a Szolgáltató üzleti magatartásában és szabályzataiban igyekszik a polgári jog “”szimmetriai elvét”” érvényben tartani.

A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a 2013:V (új Ptk.) vonatkozó szabályai az irányadók.

Jelen webáruházban, a rendelések leadásával létrejövő fogyasztói szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar

Szolgáltató és a vásárló között jelen webáruházon keresztül létrejött fogyasztói szerződés (hatálya szerint: 45/2014(II.26)Korm.r. ”Üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződés”) nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem előhívható, nem hozzáférhető.

Korm.r.4.§ 10. Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.

Korm.r.4.§ 14. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés,
a) amelyet a szerződő felek egyidejű fizikai jelenléte mellett a vállalkozó üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg;
b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó tett ajánlatot a vállalkozónak az a) pontban meghatározott körülmények között;
c) amelyet a vállalkozó üzlethelyiségében vagy távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával közvetlenül azt követően kötöttek meg, hogy a vállalkozó – a felek egyidejű fizikai jelenléte mellett – személyesen és egyénileg kapcsolatba lépett a fogyasztóval a vállalkozó üzlethelyiségétől eltérő helyen; vagy
d) amelyet a vállalkozó által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése;

45/2014(II.26)Korm.r. 15.§(1) szerint eljárva, ezúton is felhívjuk vásárlóink szíves figyelmét, hogy a webáruházban leadott megrendeléssel a vásárlónak fizetési kötelezettsége keletkezik!

Vásárló részére a megrendelt termékeket csak a jelen ÁSZF, mint vásárlási feltételek elfogadását követően, a webáruházban rögzített és a 2001:CVIII alapján visszaigazolt megrendelési eljárás keretében tudjuk biztosítani, így a 45/2014(II.26) Korm.r. 13.§ és 19.§ eseteire a fogyasztó, mint ”szerződéskötést megelőző teljesítésre” nem formálhat igényt.

A webáruházban való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet technikai lehetőségeinek, sajátosságainak és korlátainak ismeretét, és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. Javasoljuk, hogy használjon vírus- és spyware-védelmi szoftvereket friss adatbázissal, és mindenkor telepítse az operációs rendszer és a böngészője aktuális biztonsági frissítéseit.

Ajánlott HTML 5 szabványnak megfelelnek: Chrome 35, Mozilla Firefox 30, Internet Explorer 11 és ezen böngészők frissebb változatai. Más böngészőkön a webshop nem feltétlenül tud korrekt működést garantálni.

Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.

Vásárló a webshopot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő, illetve a vásárolt termékekkel okozott vagyoni és nem vagyoni eredetű károkért. Szolgáltató kizár minden felelősséget a honlap használói által tanúsított magatartásért.

Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, a webshop használata során termékhez kapcsolódó, a webshop által tárolt hozzászólásaiban kifejtett véleményéért is.

Szolgáltató nem köt fogyasztói szerződést kiskorú (14 év alatti) személlyel.

Szolgáltató a megrendelést a webáruházon keresztül csak akkor fogadja el, ha a Vásárló a megrendeléshez szükséges valamennyi adatot helyesen adja meg. A Szolgáltató a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

II, Az oldal Üzemeltetője és Tulajdonosa

BLOOMTEX TEXTILIPARI KFT.
Cégjegyzékszám: 13-09-185800
Adószám: 25888058-2-13
Szolgáltató székhelye: 2200 Monor, Kisfaludy u. 21/a
Szolgáltatói telefon: +36 30 88 58 380
Szolgáltatói e-mail: HELLO@BLOOMTEX.EU

BloomPet telefon: +36 30 8858 381
BloomPet e-mail: hello@bloompet.com

III, Megrendelés menete

A ) Regisztráció

A weboldal megrendelés funkciójának ( pénztár oldal) elérése regisztrációhoz kötött. Regisztrációra lehetőség van a vásárlás több pontján, illetve akár a pénztár oldalon is a “Jelszó” mező kitöltésével. Regisztrációkor csupán a rendelések hatékony teljesítéséhez szükséges minimális információk megadása kötelező ( Név, Lakcím, e-mail cím, telefon szám és a vásárlói fiók későbbi eléréséhez szükséges jelszó ) . A weboldal adatbázisába kerülő jelszavakat weboldalunk automatikusan titkosítja.
Sikeres regisztrációról automatikus e-mailes visszaigazolás kerül elküldésre. A pontos adatok megadása kulcsfontosságú a pontos tájékoztatáshoz, így ezeket kérjük duplán ellenőrizzék.
Jelszónak egyaránt kell kis és nagybetűket tartalmaznia, valamint számokat.

A regisztráció során az adatlapot értelemszerűen ki kell tölteni. Lehetőség van eltérő szállítási- és számlázási cím(ek) megadására is, ügyelve arra, hogy a szállítási címen legyen valaki, aki majd átveszi a küldeményt. A vásárlásnál kiválaszthatja ezeket a címeket.

A Szolgáltató a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szolgáltatási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Szolgáltató a regisztrált adatok Ügyfél által történő megváltoztatásából eredő kárért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a Felhasználó a regisztrációját vagy a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik. A WEBÁRUHÁZ funkciók használata

A webáruház használata során a felület megjelenése, a fogyasztói szerződéskötés és regisztráció nyelve: magyar.

B ) Megrendelés

Az egyes termékek oldalán ki kell tölteni a szükséges mezőket majd a “”KOSÁRBA”” gomb használatával a megadott adatok alapján a kosárba kerül a termék. A kosárba gombra kattintva még nem vásárolja meg a terméket. Minden termék ami kosárba kerül, addig marad ott, amíg ki nem törli belőle, vagy meg nem rendeli. Kosara tartalmát bármikor ellenőrizheti, módosíthatja, törölheti.

A weboldal jobb felső részében láthatja a kosár tartalmát. Itt fontos, hogy a megrendelés elküldése előtt ellenőrizze, hogy a kosárba rakott termékek valóban pontosan azok a termékek-e, amelyeket Ön meg szeretne vásárolni. A kosár összeállítását követően, a “PÉNZTÁR” gombra kattintva lehet majd kiválasztani a szállítási és fizetési módot.

A ”PÉNZTÁR”  oldalon lehet megadni a számlázási és szállítási címet valamint a szállítási módot.

Összesítőben, a Webáruház felsorolja a rendelt árucikkeket és a fizetendő összeget.

2001:CVIII 5.§ (c) szerint tájékoztatjuk, hogy ebben a vásárlási lépésben, a megrendelés véglegesítése előtt van lehetősége minden addig bevitt adat újraellenőrzésére, adatbeviteli hibák feltárására, javítására.

Jelölje be a “”Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételek-ben foglaltakat.” négyzetet (itt a linkre kattintva jelen ÁSZF újra betöltődik és olvashatja).

Vásárló ezután a “Megrendelés elküldése” vagy ” Fizetés Barionnal”  gombra kattintva tudja fogyasztói szerződéskötési szándékát véglegesíteni.

45/2014(II.26)Korm.r. 15.§(1) szerint ezúton is felhívjuk vásárlóink szíves figyelmét, hogy itt már a MEGRENDELÉS VÉGLEGESÍTÉSÉVEL a vásárlónak fizetési kötelezettsége keletkezik!

A rendeléséről minden esetben visszaigazolást kap e-mailben, valamint a vásárlói fiókban is megtekinthetőek a rendelés adatai.

Rendelés menete:

1. A megvásárolni kívánt terméket helyezze a kosárba
2. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrizze a megvásárolni kívánt termék darabszámát. Az „törlés” gombra kattintva törölheti a kosár tartalmát. A termék oldalon a mennyiség megadását követően automatikusan frissül, a kosár oldalon a frissítés gomb megnyomása után frissül a kosár tartalma.
3. Szállítási / Számlázási illetve a belépési adatok megadása /Amennyiben már regisztrálta magát akkor be tud lépni. A megrendelés elküldéséhez szükséges a regisztráció!/*
4. Szállítási mód kiválasztása.
5. Fizetési mód kiválasztása ( fizetési mód elsődlegesen a Fizetés Barionnal )
6. Az adatok megadását követően a ““Megrendelés elküldése” vagy ” Fizetés Barionnal” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével.
7. A megrendelés elküldését követően automatikus e-mail visszaigazolást kap.
*A megrendelés elküldése regisztráció nélkül nem lehetséges! Amennyiben regisztrálni szeretne, a jövőben regisztrált felhasználóként be tud lépni és azonnal el tudja küldeni megrendelését a szállítási és számlázási adatok megadása nélkül! Fontos, ügyeljen az adatok pontosságára, hiszen a megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. A regisztrációt egyszer kell végrehajtania, későbbi vásárlások alkalmával ezt a lépést már nem kell elvégeznie.

C ) Megrendelések visszaigazolása

Miután a Vásárló elküldte a megrendelést, általában pár percen belül erről automatikus e-mail visszaigazolást kap. Az automatikus e-mail a megrendelésének részleteit és a fizetendő összeget is tartalmazza. A fizetendő összegen kívül mást nem kell fizetni. ( Kivételt képeznek ez alól az egyedi grafikai igényeket kielégítő munkák illetve az egyedi tervezést igénylő grafikák ) Ez az első e-mail nem jelenti megrendelésének elfogadását és kiszolgálását, hanem csupán arról tájékoztat, hogy a megrendelés beérkezett a Szolgáltatóhoz.

Amennyiben a beérkezett üzenetek mappában nem találja a visszaigazolást ellenőrizze a SPAM – levélszemét – mappákat is. Hibásan megadott telefonszám esetén nem tudjuk felvenni a kapcsolatot. Pontatlanul vagy hiányosan megadott kapcsolatfelvételi adatokból adódóan a megrendelés teljesítése ellehetetlenülhet.

Ha az e-mail-ek azért nem érkeznek meg, mert a Felhasználó e-mail fiókjának tárhelye betelt, vagy rossz e-mail címet adott meg, és így a Szolgáltató a visszaigazolást nem képes végrehajtani, emiatt kizárja a felelősségét ez ügyben. Ha a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében a Vásárló hibát vesz észre, azt 1 napon belül ( de a gyártási információkban szereplő leadási határidőig, amennyiben a termékkel kapcsolatos hibát talált) jeleznie kell a Szolgáltató felé az Ügyfélszolgálati elérhetőségek egyikén, a nem kívánt rendelések teljesítésének elkerülése érdekében.

Weboldalunkon komplex módon van lehetőség az egyes termékekkel szemben támasztott követelmények megadására, így ebből adódóan nagyobb a rendszeren belüli hiba lehetősége. Amennyiben nem tényleges áron kerül valamely termék kiszámításra, úgy annak  a hibás áron való teljesítését megtagadhatjuk.

D) Megrendelések feldolgozása

Vásárló a teljesítés igényét a weboldalon a RENDELÉS VÉGLEGESÍTÉS gombra kattintás pillanatában jelzi, tehát ”azonnali” teljesítést kér (ettől az időponttól indul az elállás joga, kivéve egyedi rendelések esetében).

A megrendelések feldolgozását, és – ha a vásárló arra igényt tart, azzal kapcsolatos ügyfélszolgálatot – munkanapokon látjuk el.

Eseti indoklással, de fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben vagy teljes egészben – ha a termék nem áll rendelkezésre, vagy a gépeink váratlanul meghibásodnak, vagy egyéb vis mayor helyzet áll be. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő írásbeli (email) egyeztetést követően kerülhet sor.

Amennyiben megrendeléséből valamely termék csak átmenetileg nem elérhető, arról tájékoztatjuk, és ha továbbra is fenntartja megrendelését az adott termékre, azt utólag egyeztetjük. Vásárlónak csak az utólagosan megküldött termék árát kell kifizetni.

A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 8-16 óráig. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására. Amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra.
A raktáron lévő termékfajták várható szállítási ideje 1-2 munkanap, az egyedileg/ megrendelésre készült termékek várható teljesítési ideje a termék oldalán kerül feltüntetésre.
A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek.

E) Kapcsolattartás

Korm.r. 6.§ Ha a vállalkozó a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, a vállalkozó biztosítja, hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót a hívásért emelt díj nem terheli.

Kereskedő ügyfélszolgálati telefonszámai normál (nem-emelt) hívásdíjú telefonszámunk: +36 30 8858 381

Korm.r. 7.§(1) A vállalkozó az adott fizetési mód igénybevételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel.

F) Rendelések lezárása

2001:CVIII 6.§(1) szerint tájékoztatjuk, hogy a rendelés feladása után de még kiszállítás előtt, felvilágosítás, speciális kérés, megrendelés-módosítás vagy valamilyen felmerült probléma bejelentése kapcsán kérjük, jelezze azt a hello@bloompet.com email címen . A szállítási cím módosítása feladást követően már csak közvetlenül a GLS-nél lehetséges.

G) Rendelések lemondása

Rendelésének lemondására csak Emailben van lehetőség a korábban elküldött rendelés visszaigazoló e-mailre válaszolva, vagy a hello@bloompet.com e-mail címre a rendelés számát feltüntetve.

Az ”elállás” nem a rendelés lemondása. Rendelés lemondására (emailben ) addig van lehetőség, míg a termék kiszállítását (teljesítést) meg nem kezdték. Egyedileg készített termékek esetében a gyártás megkezdése előttig ( rendelés státusz: feldolgozás alatt) , ezt követően csak az elő nem készített rész arányában lehetséges a rendelés lemondása. A már előkészített terméknél a lemondás nem érvényesíthető.

IV, Termékleírás és árak

A termékeknél megjelenített képek nagy része illusztráció. A termékek leírása folyamatosan frissül. A tervezhető termékeknél és a csináld magad termékeknél olyan kép is megtalálható lehet az adott termékhez, ami úgyszintén illusztráció, vagy beszállító által biztosított képi elem.

A vásárolandó áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni. Szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a termék a weboldalon nyújtott tájékoztatással megegyező, vagy előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik.

Egyedi termék/szolgáltatás megrendelésekor a leadott grafikai anyagot a nyomtatás pillanatáig őrizzük szervereinken, nyomtatás után azonnal törlésre kerülnek, általunk nem lesznek újra felhasználva, kivéve a megrendelő/ felhasználó elmentett termék tervek esetében. Az egyedi nyomtatás esetén sem jogi ( szerzői jogi, tulajdonjogi, stb ) sem pedig minőségi felelősséget nem vállalunk a leadott grafikai anyagért. Ezek a megrendelőt terhelik, amennyiben a vevő kifogással él a nyomtatott kép minőségét illetően, úgy visszatéríteni nem vagyunk kötelesek, ha a grafikai anyagot nem megfelelően adta le, egyedi termék esetén az újra/továbbértékesíthetőség jogi felelőssége teljes mértékben a vásárlót terheli.

Amennyiben a Weboldalon található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz.

Nem vállalunk felelősséget az esetleges technikai ismertetőknek a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.

A) Árak

A weboldalon feltüntetett árak bruttó árak amelyek a Magyarországon érvényes Áfa-t tartalmazzák, jelenlegi áfa kulcs : 27%

A Fogyasztó a weboldalon a “”Kosár”” összeállítása után, a MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE ( ,vagy Bankkártyás fizetés Barionnal )  gombra kattintva fogyasztói szerződést köt a Kereskedővel. A kötelem keletkezéséről a Kereskedő emailben (Korm.r.4.§ 9.) tájékoztatja a Fogyasztót.
Minden esetben elektronikus számlát küldünk a Billingo rendszerén keresztül.

A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a fenntartjuk azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja.

Amennyiben hibás ár kerül a Weboldal felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “”0″” Ft-os vagy “”1″” Ft-os árra, akkor a szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Felhasználó esetleg elállhat vásárlási szándékától.

Jelen weboldalon az 1997:CLV.Fogyvtv.14.§(4) és (5) illetve a 4/2009.(I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet szerint az árak feltüntetése HUF pénznemben történik, a webshop vastag betűvel jelzi az árakat. A termékek mindig a megrendelés pillanatában feltüntetett fogyasztói áron kerülnek értékesítésre.

V, Weboldal Műszaki Üzemeltetése:

2001:CVIII.Ektv.4.§ h) pontja tekintetében tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy adataik tárolását a

Hostinger International a tárhely üzemeltetője. A weboldal biztonságos kapcsolaton keresztül látogatható ( SSL + CloudFlare )

VI, Fizetés és Szállítás

A) A megrendelt termék / házhoz szállítás díjának fizetésének módja

A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz.
A számlát a csomag NEM tartalmazza. Környezetvédelmi szempontok miatt nem használunk papír alapú számlázást csak elektronikus számlát ( Billingo ) .
Amennyiben nem kapott számlát érdemes körülnézni a Spam, Levélszemét, Promóciók mappákban, illetve ha továbbra sincs meg a számla akkor a rendelés visszaigazoló e-mailre válaszolva lehet jelezni a számla ismételt kiküldését.

B) Házhoz szállítás, információk

A BloomPet.com oldal termékeit országosan és nemzetközileg is általában a GLS-el küldjük. Normál belföldi szállítási idő általában: 1 munkanap. A GLS-től érkező ELSŐ e-mail nem a szállítás időpontját rögzíti, csupán annyit jelent, hogy a csomagok összekészítés alatt állnak, és kinyomtattuk a címkét a csomagra. Amennyiben ettől eltérő feltétellel tudjuk csak teljesíteni egy megrendelést, arról emailben vagy telefonon minden esetben tájékoztatjuk a vásárlót. A termékek rendelkezésre állásáról, illetve azok várható szállítási határidejéről a honlapunk részletes termékinformációs ablakaiban található tájékoztatás.
Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a megrendelt termékek a lehető leghamarabb eljussanak vásárlóinkhoz.
A vevő köteles a kiszállítás időpontjában a csomag sértetlenségéről megbizonyosodni. Ezt az átvételi elismervényt aláírásával elismeri.
Az esetleges szállítási késedelemért, a szolgáltató kártérítési kötelezettség nem terheli.

– Futárszolgálati partner elérhetőségei:

https://gls-group.eu/HU/hu/gls-elerhetoseg

A kézbesítés munkaidőben, általában reggel 9 és du. 4 óra között történik.

Figyelem! A szállítást olyan helyre kérje, ahol mindig tartózkodik valaki, aki tud a csomag érkezéséről.

Amennyiben valamely oknál fogva a kézbesítő az áru átadását nem tudja teljesíteni, minden eseten értesítést hagy a csomagról. Ha a futár nem talál senkit a megadott címen, következő napon megkísérli újra a kézbesítést. Kétszeri sikertelen kézbesítést követően a szállítmány vissza kerül a raktárunkba.

A vásárló hibájából történt sikertelen kézbesítés megismétlése természetszerűleg díjköteles.
FONTOS!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a csomag tartalmára vonatkozó reklamációt kizárólag abban az esetben tudjuk elfogadni, ha a hiány vagy sérülés ténye a fuvarlevélen rögzítésre kerül. Az ebből fakadó kellemetlenség elkerülése végett kérjük, hogy a csomag tartalmát, a termékeket aszerint hogy valóban a megrendelt termékek-e és hogy azok nem sérültek-e, még a szállító jelenlétében szíveskedjenek ellenőrizni! Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem tudunk elfogadni!
Amennyiben jogos reklamáció a GLS felé jelezni kell, ezt a vásárló vagy cégünk is megteheti. Ilyenkor a GLS futárt küld a csomagért, amit ők átvizsgálnak és az általuk okozott sérülés mértékében térítenek a vásárló felé.

C) Házhoz szállítás díjszabása

A szállítási költségeink itt találhatóak: Szállítási díjak
Utánvétel esetén kérjük kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak! Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő átutalása esetén áll módunkban ismételten elindítani!
Amennyiben a rendelési összege nem kerül kiegyenlítésre, úgy jogunkban áll Fizetési meghagyásos eljárást indítani, melynek költségei teljes egészében a Vásárlót terhelik.
Utánvétes szállítás választásakor az egyedileg készített fényképes termékek esetében a legkésőbb lemondási határidő a mintakép kiküldését megelőzően van. A mintakép kiküldését követően nincs lehetőség az elállási jog gyakorlására, rendelés lemondására.

Az összes megrendelt termékre az alábbi szállítási információk vonatkoznak:

Rendelés személyes módon kizárólag előre egyeztetett időpontban és csakis különleges körülmények miatt lehetséges. Amennyiben a megrendelés teljesítése bármilyen okból akadályba ütközik, úgy a szolgáltató köteles haladéktalanul e-mail vagy telefon útján felvenni a kapcsolatot a Vásárlóval a továbbiak egyeztetése érdekében.

Vásárló köteles az általa feladott megrendelőlapon megjelölt címre kiszállíttatott termékeket átvenni, a visszaigazoláson feltüntetett vételárat a szállító részére, vagy előzetesen a szolgáltatónak megfizetni.

A csomag feladása előtt a megrendelés feldolgozásáról E-mailben értesítjük.

A leszállított áru a vételár teljes kifizetéséig a szolgáltató tulajdonában marad.

VII, Elállás vagy felmondás

Korm.r. 20.§ (2)b) szerint a Fogyasztó a megrendelés beküldése pillanatától kezdődően (tehát akár a termék átvétele előtt), legfeljebb 14 naptári napon belül, Korm.r. 4.§.9. szerint a hello@bloompet.com címre küldött email nyilatkozattal állhat el.

Fontos:

14. Az egyedi megrendelés alapján egyedi igényre készített termékek a fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek.
29. § (1) A fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát
a) ………
b) …….
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

Amennyiben az adott terméke esetében érvényesíteni szeretné Elállásra vonatkozó igényét azt e-mailben jelentheti be.

VIII, Garancia, Szavatosság, Jótállás

A ) Garancia

A rendelés kézhezvételétől számított 12 hónapos garanciát biztosítunk saját termékeink varrás minőségére.

A termékek nem rendeltetés szerű használatából eredő hibák javítására vagy cserére nem vagyunk kötelezhetőek, illetve nem az előírásoknak megfelelő kezelésből ( mosás, szárítás, tárolás stb. ) adódó hibákra nem vállalunk garanciát.

A termékek nem rendeltetés szerű használatából eredő balesetekért önállóan a termék használója polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásban is felelős.

A tévesztett, illetve hibás termékeket vevőszolgálatunkon jelezheti (hello@bloompet.com ).

Egyes termékek esetén a nyilvánvalóan nem túlzó mértékű, gyártástechnológiából adódó (legfeljebb 1% – 8% közötti) méretbeli-tűréshatárbeli eltérések nem jelentik a termék hibás teljesítését.

Csak abban az esetben fogadunk el bármilyen panaszt:

Panasz jellegű ügyintézést csak és kizárólag e-mailben fogadunk (hello@bloompet.com ) a probléma részletes leírásával és jó minőségű fényképpel mellékelve. 

B ) Szavatosság

Az új Ptk. vezette be a termékszavatosság fogalmát, ami azt jelenti, hogy a vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (azaz a termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. (Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.)

Termékszavatossági igényét a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Termékszavatossági igényét kizárólag a termék gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania.
A termékszavatossági jogokat a termék tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a gyártóval szemben.

A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Egyes termékek esetén a nyilvánvalóan nem túlzó mértékű, gyártástechnológiából adódó  méretbeli-tűréshatárbeli eltérések nem jelentik a termék hibás teljesítését.

Csak abban az esetben fogadunk el bármilyen panaszt:

Az előforduló hibák szemmel is jól láthatóak, így bármely panaszt kizáró ok megléte esetében a panaszt automatikusan elutasítjuk.

B/1 ) Szavatossági igény bejelentése

Szavatossági igény benyújtása 19/2014(IV.29) NGM.r. szerint nem fogyasztóvédelmi panasznak minősül. Rendelet szerint szavatossági igényéhez a létrejött fogyasztói szerződést a fogyasztónak kell bizonyítania, az eredeti számla bemutatásával. A szavatossági igényről jegyzőkönyvet kell felvenni. A szavatossági eljárást e rendelet 4.§-a részletesen leírja.

Jótállási vagy szavatossági igény bejelentésének módja:

Írásban történő bejelentés

A vásárló bejelentheti jótállási vagy szavatossági igényét a Szolgáltatónak küldött levélben, vagy elektronikus levélben az hello@bloompet.com címen.

Ekkor a levélnek tartalmaznia kell:

– a vásárló nevét, címét,
– a vásárlás időpontját,
– a termék megnevezését, vételárát,
– a hiba leírását,
– a hiba bejelentésének időpontját,
– a vásárló által érvényesíteni kívánt igényt

C ) Jótállás (Ptk. 6:171.§ – 6:174.§)

A jelen általános szerződési feltételek alapján a bloompet.com Webáruházban értékesített termékek nem tartoznak jogszabályon alapuló kötelező jótállás hatálya alá.

Fogyasztóvédelmi tájékoztatás az e-kereskedelemről

IX, Panaszrendezés

a.)  Garanciális panasz jellegű ügyintézést csak és kizárólag e-mailben fogadunk (hello@mybloom.hu ) a probléma részletes leírásával és jó minőségű fényképpel mellékelve. 

2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:159.§ – 6:174.§ szerinti kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényre, jótállásra anyagi követelést csak a megérkezett tételek átvétele után, a) közös megegyezés útján, b) békéltető eljárással vagy c) polgári jogi eljárásban lehet érvényesíteni.

2010. évi CLXXXIV tv. 1.sz. melléklete alapján illetékes polgári bíróság: a FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Budai Központi Kerületi Bírósága.

Az illetékes Iparkamara mellett működő Békéltető Testület:

BUDAPESTI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Név: Dr. Baranovszky György
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

X, Záradék

Kereskedő bármikor jogosult jelen vásárlási tájékoztató kondícióit egyoldalúan módosítani, a tisztesség, üzleti etikai és jogszerűség megtartása mellett. Az esetleges módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.

2001:CVIII Ektv. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=57566
2011:CXII Infotv. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=139257
2013:V Ptk. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096
45/2014(II.26) Korm.r. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547
19/2014(IV.29) NGM.r. http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=168978

Kapcsolódó jogszabályok:

* A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény
* 151/2003.(IX.22.) Korm.r. az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
* A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény
* A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény
* A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény
* A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009.(IX.29.) Kormányrendelet
* A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet

Ezen jogszabályok hatályos és teljes változatát Ön a www.njt.hu weboldalon, a Nemzeti Jogtárban megtekintheti.

Tájékoztató utoljára frissítve, és hatályos: 2023.02.20-tól

My Cart
Wishlist
Recently Viewed
Categories